Tevékenységeink:
Felnőttképzési programjainkat Társaságunk tagszervezetivel közösen valósítjuk meg, általában pályázati forrásból. Az ország szinte minden megyéjében önálló Táji Központunk mûködik, amelyek összefogják a több, mint száz tagszervezetet. A képzési programok megvalósítása mellett részt veszünk a hazai, élethosszig tartó tanulást érintő szemléletformálásban és az oktatáspolitikai döntéshozatalok előkészítésében, az állami apparátushoz kapcsolódó szakmai szervezetekben. A Népfőiskola Intézet rendszeresen jelentet meg szakmai kiadványokat és évente több alkalommal nyomtatott és elektronikus folyóiratot. A Magyar Népfőiskolai Társaság Népfőiskola Intézete, mint önálló képző intézmény képzéseit a Balatonszepezdi Népfőiskolán bonyolítja le, mely egyúttal közép-európai képző központként is mûködik. Emellett a létesítmény a helyi közéletben is fontos szerepet játszik: a községi könyvtár és teleház, nyilvános internet hozzáférés szolgáltatásaival és egyéb kulturális feladatok megvalósításával, a helyi önkormányzattal kötött közmûvelődési megállapodás keretében. A 2004-ben Széchenyi Terv pályázati támogatásból átalakított régi plébániaépület számítógépes oktatóteremmel, nagy előadóval és hálószobákkal is rendelkezik a bentlakásos képzések megvalósításához.
Hallgatóink:
Elsősorban az ország hátrányos helyzetû régióiban szervezzük képzéseinket. Az általában ingyenes képzésekbe bárki bekapcsolódhat, aki a tanuláson, az alapkészségek erősítésén keresztül akar változtatni megrekedt élethelyzetén, vagy így szeretne új munkahelyet találni, sikeresebben részt venni közössége életében, vagy nagyobb befolyást gyakorolni az őt körülvevő világra. Romák, fiatal felnőttek, nők, idősek, hátrányos szociális vagy kulturális közegben élők egyaránt közösségre és lehetőségre találhatnak a népfőiskolák programjaiban.
Az élethosszig tartó tanulás munkánkban:
Az “élethosszig tartó tanulás” kifejezést “az élet minden területére kiterjedő tanulás” értelmében használjuk. Ez utóbbi felfogás azt a tényt hangsúlyozza, hogy a tanulásra alkalom nyílhat a legkülönfélébb helyzetekben, melyek egyformán fontosak és egységes környezetet alkotnak. Meggyőződésünk szerint ahhoz, hogy életkorra, lakóhelyre, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül mindenki részt vehessen az élethossziglani tanulásban, a jogi keretek és a lehetőségek fejlesztése terén szükséges a kormányzati munkát partnerségi alapon egy sereg más szereplővel megosztani, így a nem-kormányzati szervezetekkel is.
Céljaink itthon:
• Fejlesztési projektekben önálló programokkal való részvétel
• Felnőttképzési, szakmai térségfejlesztési programok megvalósítása
• A népfőiskolai hálózat támogatása és irányítása
• Nemzeti szintû szakpolitikai tevékenység és kutatás
• A felnőttképzés és az élethosszig tartó tanulás népszerûsítése, a felnőtt tanulók hangjának hallatása
• Nemzetközi fejlesztések hazai hasznosítása
Céljaink Európában:
• Részvétel az európai szintû szakmai döntések előkészítésben nemzetközi szervezetek és testületek szakértői tagságában
• Az európai képzési és fejlesztési irányelvek adaptálása
• Hálózati együttmûködési projekteken keresztül szakmai munka a felnőttképzés legváltozatosabb területein. (alapkészség fejlesztés, tanárképzés, demokratikus és aktív állampolgárság, interkulturális tanulás, stb.)
Az Európai Felnőttképzési Társaság (EAEA)
Az EAEA páneurópai, civil szervezetekhez kapcsolódó hálózat, mely szervezetek a nem-formális képzést segítik a maguk széles társadalmi helyi, regionális, nemzeti, európai és kontinensen kívüli kapcsolatrendszerével.
Az MNT 1992 óta rendes tagja az Európai Felnőttképzési Társaságnak, amely 1953-ban alakult meg Hollandiában. Jelenlegi székhelye Brüsszelben van és több kapcsolati irodát, mûködtet így Helsinkiben, Barcelonában és 2002-től Budapesten. Az MNT elnökét, Sz. Tóth Jánost 1998-ban az EAEA elnökség tagjává választották és 2002 óta az EAEA háromszor megválasztott elnöke.
Tagszervezetek száma az MNT-ben:
A Magyar Népfőiskolai Társaság 125 tagszervezettel rendelkezik, melyből aktívan 95 végez népfőiskolai munkát. (A nem aktív azt is jelentheti, amit szó szerint, vagy pld. helyi önkormányzat illetve más civil szervezet, amely más profilja miatt nem folytat aktív képzési tevékenységet.)
Szakmai háttér a szociális szövetkezetek kommunikációjához
A 90-es évek elején a Hangya Szövetkezet feltámasztását követő kísérletek után a 90-es évek végén, az MNT a CECOP (Munkásszövetkezetek, Szociális és Résztulajdonú Vállalkozások Európai Konföderációja) és a Közösségfejlesztők Egyesülete közösen elnyert egy, az Európai Bizottság PHARE Együttmûködési Programja által kiírt pályázatot, amely a “Közösségen alapuló gazdasági fejlesztés önsegélyezésen keresztül” címet viselte. A 18 hónapos program olyan közösségfejlesztő ügynökség magyarországi létrehozására irányult, amelynek -végső célja új szociális szövetkezetek elindítása, fejlesztése volt. Sajnos akkor sem a jogi környezet, sem a társadalmi befogadó készség nem tette lehetővé, hogy a kezdeményezés tartóssá váljon és intézményesüljön. A fentiek alapján azonban az MNT olyan ismeretekkel, jártasságokkal és információkkal rendelkezik a szociális szövetkezetek területén, amely magas színvonalú szakmai – tartalmi garanciát nyújt a kommunikációs országos projekt megvalósításához.
Kis magyarországi népfőiskola történet
A népfőiskolák szülőhazája Dánia. Megalkotója, nevelési programjának megfogalmazója Nikolaj Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) dán evangélikus lelkész, költő, történész, népmûvelő volt. A népfőiskolák Dániából fokozatosan átterjedtek a közeli észak-európai országokba, Svédországba, Norvégiába és Finnországba, majd később Hollandiába, Németországba, Franciaországba és az Egyesült Államokba.
Mielőtt a magyar népfőiskolai mozgalom kezdetéről szólnánk, meg kell említenünk azokat a magyar kísérleteket is, amelyek ugyan nem voltak népfőiskolák, de megvalósításukban sok hasonló vonást mutatnak. Így van szó Tessedik Sámuelről, és báró Wesselényi Miklósról, Szarvas, illetve Makfalva székhellyel. Mindketten olyan haladó sellemiségû tanintézetet hoztak létre, mellyel a népet kívánták szellemileg, erkölcsileg és gazdaságilag felemelni.
Az 1940-es évekre kibontakozott népfőiskolai mozgalom úgy tekintett mindkét kísérletre, mint a hazai népfőiskola magyar gyökerére.
Az eredetileg XIX. századi gondolat a századforduló tájékán érintette meg Magyarországot. A dán népfőiskola első hazai szakirodalmi megjelenése a Guttenberg Pál: Iskolai képek a jövő századból c. könyvében (1895) olvasható.
A népfőiskola tényleges megvalósítására 1914-ben került sor Bajaszentivánon. Ekkor mûködött már ún. Országos Szabadoktatási Tanács is, amely a minisztérium támogatásával jött létre, a Kecskemétre tervezett népfőiskola megnyitását az első világháború kitörése megakadályozta. A Trianon utáni időből viszont már Kecskemét érdemel említést, ahol dr.Kovács Andor jogakadémiai igazgató vezetésével 1922-23-ban megindult a népfőiskola, s erről Értesítőt adtak ki.
Az 1920-as évek utáni időkben mintegy 70 népfőiskola mûködött az országban, és ezek elsősorban az állampolgári nevelésről igyekeztek gondoskodni. Ilyenek az erdélyi, a felvidéki példák, valamint a hazaiak közül Mezőkövesd, Szanda, Ménfőcsanak és Pilis.
A harmincas évek közepétől kezdődött a magyar népfőiskolai mozgalom leggazdagabb és legmaradandóbb periódusa. Az ifjúsági mozgalmak az 1940-es évekre erőteljesen kibontakoztak, és sok haladó gondolat között felkarolói és megvalósítói lettek a népfőiskolának is. Ide tartozik a katolikus agrárifjúságot tömörítő KALOT és a leányokkal foglalkozó KALÁSZ , valamint a KIE protestáns vonalon. Meg kell említenünk a két protestáns diákmozgalmat, s Református Diákmozgalmat, a Soli Deo Gloriát (Egyedül Istené a dicsőség) és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget, a MEKDESZ-t. Mindegyik mozgalomban már korábban előtérbe került a magyar falu kérdése. Ebben bizonyos szerepe volt a népi íróknak is, akik rendszeres előadóik voltak az ifjúsági mozgalmak által szervezett konferenciákon. Nemcsak előadásokat vállaltak, hanem a Kelet Népében az 1940-1942-es években csaknem minden jelentős képviselőjük cikket írt erről a kérdésről. Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Veres Péter, Féja Géza, Németh László, Bibó István és még sokan a népi írók közül felismerték ennek a gondolatnak a falumentő jelentőségét, és kiállna mellette. Iyen szellemben indult meg 1936-ban a magyar népfőiskolai mozgalomnak az a korszaka, amely méltán nevezhető a mozgalom virágkorának, és tartott 1948-ig, a megszüntetésig.
1936. február 1-én indult el Sárospatakon az első népfőiskolai tanfolyam. Nyomában néhány éven belül valóságos népfőiskola “láz” lepte el az országot. Szabó Zoltánt és Újszászy Kálmánt bízták meg a népfőiskola programjának kidolgozásával. 1947-1948-ra meg is valósult a népfőiskola Rácz István igazgatása alatt, sőt Szabadmûvelési Akdémiává is fejlődött. A Sárospataki népfőiskola 12 éve alatt 460 hallgató részesült lelki, szellemi és anyagi támogatásban.
A nagytarcsai evangélikus népfőiskola (alapító Sztehló Gábor) elindulása 1938. november 15-én fontos állomás volt a magyar népfőiskola tö rténetében.
Ez az intézmény Tessedik Sámuel nevét vette fel, azzal az elgondolással, hogy a Szarvason elkezdett munkát tekinti történelmi gyökerének, és az ott abbamaradt munkát kívánja folytatni a kor követelményeinek megfelelően.
Részben országos gyûjtésből, de igen nagy részben a finnek adományaiból épültek fel az épületek. Nagytarcsa az első olyan intézmény, amelynek saját épületei voltak.
A KALOT-népfőiskolák: A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Testülete folytatója annak a mozgalomnak, amely Legényegyletek címen a múlt század közepétől egy Kolping nevû német lelkész munkássága révén alakult meg, és jutott el hozzánk is. Ezt szervezte újjá Szegeden két jezsuita szerzetes, Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm. A KALOT négyes programja így hangzott: Krisztusibb embert; mûveltebb falut; életerős népet; önérzetes magyart.
Az első és egyben minta népfőiskola az un. Szapáry-kastélyban jött létre, 1940 őszén Érden
( itt folyt: vezetőképzés papok, tanítók és laikusok részére). Érd után az egyik legismertebb népfőiskola Egyházasfalun létesült (Szécheny- népfőiskola; ig.: Tóth Imre).
Sorban a többiek: Csíksomlyó, Jánosi, Eger, Vértesacsa, Balatonberény, Zírc, Kassa, Ungvár, Vágsellye, Szilágysomlyó, Szatmárnémeti, Endrod, Hajdudorog, Püspöknádasd, Csítz-fürdő, Kecskemét. A támogatók közül kiemelkedik: Apor Vilmos győri püspök.
Az egyházasfaluihoz hasonló módon folytatódott a munka csaknem minden népfőiskolán: többhetes és több hónapos tanfolyamok váltogatták egymást. Ugrin József az érdi népfőiskola igazgatójának adatai szerint, mintegy harminc ezer fiatal fordult meg a KALOT, és KALÁSZ népfőiskolákon.
1936. május 21-én megalakult a népfőiskolai Tanács (7-7 taggal vett részt benne: KALOT, KALÁSZ, KLE, dr.Szabó Zoltán elnök, Kerkai Jeno alelnök). A népfőiskola céljait így foglalták össze: a népfőiskola olyan intézmény, amely a felnőttkor határán lévő ifjúságot 5 hónapon, de legalább két és fél hónapon át vallási és nemzeti hivatásbeli szolgálatra neveli.
A népfőiskola pedagógiáját így sûrítették: az ifjúságot közösségbe gyûjtve, az élő szóból és nevelő személyiségből kiáradó erőkkel a legnagyobb gyakorlatiasságra neveli.
A tananyagra nézve pedig kimondták: minden népfőiskola maga állapítja meg a feldolgozandó anyagot. Szükséges, hogy az állandó mûveltségre vonatkozó nevelő tárgyak mellett megfelelő helyet kapjon a gazdasági képzés is. Népfőiskolának csak az nevezhető, ahol legalább két és fél hónapon át bentlakásos munka folyik.
Szatmár úgy vonult be a népfőiskolai történetbe, mint a bujdosó iskola mert kezdte Szatmárököritón, folytatta Kocsordon és befejezte Tyukodon. Az iskola létrehozását az esperes G. Szabó Mihály kezdeményezte.
Veszprémben nehéz küzdelemmel, szinte országos összefogással jött létre a népfőiskola Boda József lelkész munkája révén.
Kecskeméten 1942-től erőteljes munka kezdődött az 1922-23-ban már megtartott népfőiskola továbbfejlodéseként. Móricz Zsigmond 1940 májusában előadást tartott. Kecskemét mint más népfőiskola is gondolt a visszatért részekre, Erdélyből és Kárpátaljáról is hívott résztvevőket.
Két és fél hónapnál hosszabb tanfolyamok voltak: Hódmezővásárhelyen, Pápán, Csurgón, Alsónyéken, Szeghalmon, Hajduböszörményen és Rónafon. Rövidebb tanfolyamok voltak:
Debrecenben, Dombrádon, Fóton, Győrszemerén, Hajdúhadházán, Hajdúnánáson, Kiskunhalason, Kisvárdán, Komádiban, Köröstarcsán, Kunmadarason, Mezotúron, Miskolcon, Nyíregyházán, Sajóecsegen, Sárbogárdon, és Törökszentmiklóson.
A Dunántúlon az 1940-es évektől a következő népfőiskolák mûködtek: Celldömölk, Farád, Győr és Répcelak. A vezetők voltak: Sztehló Gábor, Csepregi Béla, Veöreös Imre.
Keresztény Leányegyesületek (KLE) népfőiskolái: Tordas, Leléd (Szlovákia), Sajókaza, Miskolc, Nyíregyháza.
Erdély és a Felvidék népfőiskolái: a KALOT a visszatért területeken mindenütt igyekezett népfőiskolát szervezni. Így volt ez protestáns vonalon is. A Felvidéken két csomópont kerül elotérbe: Csallóköz és Beregszász, Ungvár.
Erdélyben 10 népfőiskoláról tudunk: Ákosfalva, Barátka, Gyalu, Kőrösfő, Magyarkapus, Makfalva, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Szilágycsehi, és Halmos.
Az államilag támogatott és a népmûvelés által gondozott népfőiskolák is beletartoztak az 1948-ig terjedő időszak intézményhálózatába. Kétségtelenül az egyik legjelentősebb a Tatai Népfőiskola volt 1940-1944 között. A Magyar Közigazgatástudományi Intézet Benda Kálmán és Magyary Zoltán igazgatásával elsősorban arra kívánta felkészíteni a résztvevőket, hogy a falujukban majd alkalmas vezetők lehessenek. Siófokon Molnár István vezetésével 1944-ig mûködött a Balatoni Népfőiskola.
1945 után ha nehezen is, de újra életre kaptak az egyházi népfőiskolák a KALOT és a KIE szervezésében. Ekkor a vezető szerepet már a Szabadmûvelődés és a Parasztszövetség veszi át. Karácsony Sándor a Szabadmûvelő dési Tanács elnöke, és Szathmáry Lajos a népfőiskolai ügyek vezetője. A Tanácsban helyet kap még: Szabó Zoltán, Újszászy Kálmán és Boda József is. Az 1946/500. sz. rendelet a szabadiskolák létesítését szabályozta. Ezek három fokozatban alakulhattak: alsó,- közép és fels ő . Szathmáry Lajos jelentése szerint 200 ilyen iskola volt, és ebből 30 felsőfokú, 50 középfokú és 120 alsófokú. Ez utóbbiak közé tartoztak a népfőiskolák.
Az iskolák államosításával egyidejûleg ennek a népet igazán emelni akaró mozgalomnak sem volt helye az új elgondolások keretében. Hosszú évekre hallgatás vette körül ezt a kérdést, és csak néhány cikk törte meg a csendet, majd az 1972-ben megjelent Népi írók bibliográfiája adta közre az 1931-1944 és az 1945-1948 közötti időkre vonatkozó irodalmat. Csak 1983-ban szerveztek újra országos találkozót, és lassan éledt a mozgalom az ország különböző tájain.
A következő korszak történetét bővebben „Az újraszületés krónikája” c. könyv tartalmazza
Az 1998-ban megjelent dokumentumkötet a magyarországi – és némiképp a határainkon túli – népfőiskolai mozgalomnak arról az időszakáról ad számot, amikor a diktatúra „puhulását” kihasználva, fokozatosan legalizálódhattak a rejtőzködő hagyományt ápoló baráti közösségek, majd újak is születtek e hagyomány folytatói- és továbbfejlesztőiként, elsősorban a közmûvelődési intézmények „felségterületén”.
Az „újraszületés” szorosabban vett évtizedének (1988–1998) elejéről a dokumentumgyûjtemény ilyen címeket és alcímeket idéz az egykorú sajtóból: „Kereszténydemokrata népfőiskola”; „Szocialista népfőiskola”; „Mentálhigiénés népfőiskola”; „Népmûvészeti népfőiskola”; „Nemzetiségi népfőiskola”; „Az első cigány népfőiskola…”
A rendszerváltás eufórikus időszakában létrejött népfőiskolák lényegében két típusba voltak sorolhatók. Az elsőbe tartozók (elsősorban) gyakorlati segítséget kínáltak a gazdasági-társadalmi változások veszteseinek, a másikban olyan emberek találtak egymásra, akik évtizedek frusztrációjaként élték meg a politikai véleménynyilvánításnak, a nemzettudat megélésének, a vallási identitás kinyilvánításának veszélyét avagy kockázatát.
Közvetlenül az első szabad választás előtt létezett egy harmadik, átmeneti típus is: a „politikai fórum”, ahol a rendszerváltó erők képviselői ismertették programjukat leendő választóikkal.
A történeti események főleg az első típushoz tartozó „munkaerő-piaci esélyteremtő” kezdeményezések szerepét tartósították – függetlenül attól, hogy a kezdeményezők vallásos vagy szekuláris filozófiával közelítettek az egyre szorongatóbb szociális kérdésekhez. Ezek a népfőiskolák voltak valójában a „klasszikus” (skandináv és magyar) népfőiskolai mozgalom „egyenes ági” örökösei.
A rendszerváltozásig minden értékközvetítésre szerveződött közösség megfért az egyesülési törvény alapján bejegyzett Magyar Népfőiskolai Társaság legitimációs ernyője alatt, ám egy idő után megindult a „differenciálódás” és különféle szövetségek meg kamarák jöttek létre. Az 1989-ben tagszervezetei szövetségévé alakuló társaság – minthogy különböző szellemi indíttatású tagjait elsősorban szakmai tettvágyuk és szociális elkötelezettségük tartotta össze – a széthúzódó politikai mezőnyben is igyekezett elkerülni mindenféle pártpolitikai elköteleződést. Így az MNT – sokszínûségének és rugalmasságának, s nem utolsósorban nyugat-európai testvérszervezetei szolidaritásának köszönhetően – továbbra is a legnagyobb népfőiskolai szervezet maradt.
Alapvető mûködési feltételei a későbbiekben elnyert kiemelten közhasznú státusához, valamint a Nemzeti Civil Alapprogram pályázati rendszeréhez kötődnek, jelentősebb szakmai programjai azonban nem jöhettek volna létre az uniós projekttámogatási források nélkül.
A csatlakozás perspektívája – majd bekövetkezte – a társadalmi szerepvállalás lehetőségeinek és módozatainak alapos átgondolását tette szükségessé. Ezzel pedig elérkeztünk a Magyar Népfőiskolai Társaság történetének harmadik – napjainkban is íródó – fejezetéhez.Az Európai Unió humánerőforrás-fejlesztési – nevezetesen általános felnőttképzési és aktívállampolgár-képzési – programjai lehetőséget kínáltak már a csatlakozás előtt is a felnőttképzés-közmûvelődés terén feladatvállalásra kész – és alkalmas – civil szakmai szervezeteknek különféle pályázati támogatások elnyerésére.Munkánk jellegének érzékeltetésére csak néhány példát említünk több országot átfogó konzorciumok tagjaként megvalósított képzési projektjeinkből.1999-ben a PHARE-LIEN program keretében komplex kísérleti programot valósítottunk meg három észak-magyarországi megye különösen hátrányos helyzetû térségeiben. Dán és szlovén tapasztalatokra alapozott intenzív tréning során tanárokat és munkaerő-piaci szakembereket készítettünk föl sajátos felnőttképzési feladatokra. ők pedig saját fejlesztésû taneszközök használatával funkcionális analfabéták csoportjaival sajátíttatták el a legalapvetőbb közismereti tudnivalókat és kommunikációs készségeket – növelvén ezzel kinek munkaerő-piaci, kinek formális tanulási esélyeit.A következő esztendőben öt megye tíz tanulócsoportjában, több mint 500 résztvevővel ismétlődhetett meg a megnövelt óraszámú kurzus.Csatlakozás előtti projekt-tevékenységünk jellegzetes területe volt a demokratikus állampolgárságra való képzés is, melyet a Socrates–Grundtvig program keretében több táji központunk részvételével valósítottunk meg. (Táji központjaink olyan, viszonylag fejlett infrastruktúrával rendelkező tagszervezeteink, amelyek térségük kisebb – felnőttképzési akkreditációra nem pályázó – népfőiskolai szellemû mûvelődési közösségeinek tevékenységét is segíteni tudják.)Az uniós pályázati lehetőségek megragadásán kívül fontos szerepet játszik szakmai feladatvállalásunkban hazai partneri kapcsolataink kiépítése. Például Szolnok megyei táji központunk még 1998-ban indította el életmód- és értékrend-formáló foglalkozásait a megyei büntetésvégrehajtási intézet előzetes fogvatartottainak szocializációját segítendő. Hasonló kurzusok másutt is indultak, jelenleg a zalaegerszegi munkakapcsolat látszik a legszilárdabbnak.A csatlakozás után újabb pályázati források nyíltak meg az Európai Szociális Alap által támogatott állami fejlesztési tervek (NFT, ÚMFT, regionális operatív programok) keretében. Civil szervezetek formális intézményekkel közös pályázatok útján több EQUAL és HEFOP projektben jutnak szerephez a különféle okokból hátrányos helyzetû embercsoportok esélynövelő képzése terén.Humánerőforrás-fejlesztési „vállalkozásaink” közül modell értékûnek tekinthetjük a Balatonszepezdi Népfőiskolánkon „Tanulási központ kifejlesztése közmûvelődési–felnőttképzési integrációval” címû HEFOP-projektet, melyet két Veszprém megyei – foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetû – kistérség mûvelődési központjaival és a közép-dunántúli regionális átképző központtal közösen valósítottunk meg 2005–2006-ban.Komplex munkánkat a két kistérség szükséglet-elmérésével indítottuk, majd a projekt keretében kiképzett mentorok által feltárt képzési igények alapján a – megfelelő tanári tréning után – alap- és középfokú idegen-nyelvi, valamint számítástechnikai kurzusokat szerveztünk 21 településnek több mint 200 lakója számára.Képzési „csomagjaink” másik nagy területe a demokratikus társadalmat mûködtetni képes aktív állampolgárok képzése. Társadalmi fejlődésünk alapvető feltétele az önkormányzati szféra és a civil szerveződések egymásra találása a helyi kihívások kezelésében. A közeledést és a helyi társadalmak megszerveződését kívántuk segíteni 2007 elején három közép-dunántúli megye (Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom) hat kistérsége önkormányzati és civil-szervezeti képviselőinek közös kommunikációs tréningjével (a Regionális Operatív Program 3.1.3. keretében).lA társadalmi kommunikáció és a szocio-kulturális képzés terén szerzett tapasztalatainkat kamatoztathattuk 2007 és 2008 fordulóján, amikor az Európai Szociális Alap által támogatott szociális-szövetkezeti program országos ismertető kampányát bonyolíthattuk le az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány partnereként. Aktuális helyi, országos és nemzetközi programjainkról folyamatos tájékozódási lehetőséget kínálnak honlapunk HÍREINK és PROGRAMJAINK címû rovatai
**
A magyarországi népfőiskolák történetének forrásai közül mindenek előtt az alábbi munkákat ajánljuk az érdeklődők figyelmébe:Népfőiskolák tegnap, ma, holnap. Szerkesztette Harsányi István. Püski–Magyar Népfőiskolai Társaság. Budapest, 1991. Kovács Bálint: Magyarországi keresztyén népfőiskolák. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének kiadása, Budapest, 1941.(Ezen első kiadás bevezetőjében Mády Zoltán az európai népfőiskola-történet „klasszikus” korszakának mindeddig legjobb összefoglalóját adja.)Ugrin József: Emlékezéseim. Magyar Népfőiskolai Társaság–Püski. Budapest, 1995.
Benda Kálmán: A tatai népfőiskola. (Rövid ismertető a Magyar Szemle 1940. XXXVIII. kötetének 4. (152) számában.)Gyökerek és korszakok – népfőiskolai olvasókönyv. Magyar Népfőiskolai Társaság. Budapest, 2002.A témának (viszonylag) legfrissebb, de mindenképpen legteljesebb bibliográfiája Az újraszületés krónikája. Tíz év a magyar népfőiskolai mozgalom történetéből címû összeállítás végén található (Magyar Népfőiskolai Társaság. Budapest, 1998.)A legutóbbi másfél évtized népfőiskolai tevékenységéről 2004-től negyedévente megjelenő folyóiratunk – Mûvelődés. Népfőiskola. Társadalom – ad bővebb tájékoztatást. 2001–2007-ig megjelent számai honlapunknak KIADVÁNYAINK címû rovatában is olvashatók